BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

„Mobilgeddon” – jön az új Google algoritmus-frissítés

Nem tétlenkedik a keresőóriás.

Már februárban bejelentette, hogy az új algoritmus-frissítés után azok az oldalak lesznek szívének kedvesebbek, amelyek rendelkeznek mobilnézettel. Nos, a frissítés a mai napon következik be, így honlap tulajdonosok millióit éri majd kellemes vagy kellemetlen meglepetés.

 

A Google év elején bejelentette, hogy a jövőben a találati listában a mobilra optimalizált oldalakat fogja preferálni, mert a keresések 60%-a már mobileszközről érkezik. Magyarországon ez az arány a Statcounter adatai szerint 10%, egyes szegmensek esetében eléri a 20-30%-ot is.

„Azt hiszem, azok vannak leginkább veszélyben, akik nem tudnak róla” – mondta Itai Sadan, a DUDA webfejlesztő cég vezérigazgatója, majd hozzátette: szerinte ez leginkább a kisvállalkozásokat jelenti.

„Április 21-étől számos kisvállalkozást érhet váratlanul a weboldala látogatószámának jelentős mértékű csökkenése. Ez a változás honlapok millióira lesz kihatással” – magyarázta a DUDA vezérigazgatója.

Azok a vállalkozások, amelyeket lokalizált keresés alapján találhatnak meg a felhasználók az interneten – például ha valaki begépeli a telefonján a Google-be, hogy „antikvárium Budapest” –, az új algoritmus-frissítés hatására komoly visszaesést tapasztalhatnak a látogatottságukat illetően, mondta Sadan.

„A Google mindig is a relevanciáról szólt, ahol a tartalom a király – mondta. – De ez változik. Természetesen a tartalom még mindig rendkívül fontos, de a felhasználói élmény legalább ugyanennyire számít. Nem elegendő a megfelelő tartalom – ha az emberek ellátogatnak az oldalunkra, megtalálják az őket érdeklő tartalmat, de az nem olvasható, az nem jó.”

A Google már tavaly novemberben elkezdte tesztelni az új algoritmust. Már akkor segítséget adtak a webmestereknek, hogyan kerülhetik el a frissítés negatív hatásait. Ezek között szerepelt például az anti-mobil megoldások elkerülése, az optimális szövegméret és a tartalom képernyőmérethez igazítása.

 

Ha még nincs mobilra optimalizált weboldala, mielőbb pótolja!

 

Laczkó Balázs

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink