Kik vagyunkIsmerj meg minket!
2011-ben jött létre ügynökségünk, így már több, mint egy évtizede vagyunk önálló szereplők a piac hosszas marketing-palettáján. Pont ez a túlzsúfoltság volt az oka annak, hogy beleálljunk a szakmába nyakig: szeretnénk egy zsúfolt környezetben is vérfrissítők lenni. Nem a hollywoodi folytatások „nagyobb, hangosabb, monumentálisabb” elve mentén, inkább szemléletmódunkban szeretnénk frissen hatni a szakmára.
Mindezt úgy, hogy elsődleges számunkra ügyfeleink igénye - ezt vegyítjük a rendkívül komoly tervezéssel és a piaci lehetőségek számbavételével. Tesszük mindezt egy rendkívül rugalmas, fiatalos, kommunikatív, szakképzett csapattal.

Csapatunk mindennapi működését cégünk 6 alapértéke határozza meg: Fejlődni akarás, Alázatosság, Ügyfélközpontúság, Proaktivitás, Felelősségvállalás, Transzparencia.
Minőségpolitikánk része, hogy nyíltan, titkok nélkül és folyamatosan kommunikálunk ügyfeleinkkel. Nincs hetekre, hónapokra eltűnt kolléga, eltitkolt információk, a kapcsolattartás mindennapi rutinunk része.
Az elért eredményekért felelősséget vállalunk, és folyamatosan azért dolgozunk kemény és alázatos munkával, hogy egy lépéssel mindig a piac előtt járjunk.
Pipáld ki velünk az online marketing paletta összes elemét - 360 fokos ügynökség vagyunk!
360 fokban, teljeskörűen állunk az ügyfeleink rendelkezésére, a komplett online marketing palettát lefedjük. Sokat bizonyított specialistáink a marketing stratégia kidolgozásától és a hírlevél automatizálástól, a Google Ads hirdetéskezelésen és a keresőoptimalizálás(SEO) folyamatokon át, egészen a kreatív grafikai és social media megjelenésig nyújtanak segítséget a legmagasabb szinten. Full service ügynökségként egy emberként állunk mögötted és vállalkozásod mögött.
Célunk, hogy ügyfeleink ne csak az online tér részei, hanem irányítói is legyenek!
CsapatunkTagjai

Laczkó BalázsTulajdonos, ügyvezető
15 év marketing, 7 év webshop. Néhány díj, 1 könyv, 1 podcast. Számok és stratégiák. Ezek jellemzik röviden a Netmarketing és az én eddigi közös utamat.
A feladatom a céges vízió megalkotása, a kollégák támogatása és a zökkenőmentes hétköznapok biztosítása. Én vagyok az, aki elhiszi, hogy a lehetetlen nem létezik és minden kihívás egy új lehetőség.
Amikor éppen nem közvetlen a cégen dolgozok, akkor az előadások, mentorálások és a mastermindok töltik ki az időmet.
Otthon négy gyerek és a feleségem vár. Ami igazán feltölt az utazás. Minden évben kötelező célpontok Skócia és Toszkána - általunk- még fel nem fedezett részei.
Jakab TamásÜgyfélkapcsolati vezető
Több mint 10 éve foglalkozom online marketinggel és vállalati kommunikációval. Ez idő alatt fintech és IT vállalatok, valamint online reklámügynökségek kötelékében dolgoztam számos projekten, kifejezetten kis- és középvállalkozások (KKV) szegmensére specializálódva. Küldetésem, hogy kommunikációs hidakat építsek az ügyfeleink és a csapatunk között, biztosítva, hogy minden üzenet célba érjen és egymást támogatva, partnereink "meghosszabbított kezeiként” tudjam segíteni a marketing folyamataikat.
Legfőbb támaszom a családom, a feleségem és a kislányom. Amikor épp nem "dolgozom”, a zeneiparban tevékenykedem. Ez a szenvedélyem és több mint másfél évtizedes aktív jelenlétem a területen számos inspirációt ad a napi munkámhoz, hozzájárulva a kreatív és innovatív megközelítésekhez.
Sarafi-Kondár Fanni Operatív vezető
Operatív vezetőként célom, hogy csapatunk mindennapi működése zökkenőmentes, átlátható és emberközpontú legyen. Hiszek abban, hogy a jó hangulat és a hatékonyság nem zárják ki egymást, sőt, egymást erősítik. Fontos számomra, hogy mindenki tudja, merre tartunk, és közben jól is érezze magát az úton.
A marketing területén szerzett tapasztalataimat ötvözöm a rendszerszemlélettel, precizitással és azzal a törekvéssel, hogy mindig egy picit jobbak legyünk, mint tegnap. A Netmarketingnél abban hiszünk, hogy a valódi kreativitáshoz biztonságos és stabil háttér kell, ennek a megteremtésén dolgozom nap mint nap.
Amikor épp nem az irodában tevékenykedem, akkor nagy eséllyel sütök-főzök, fényképezem, vagy a férjemmel, a családommal és a barátaimmal vagyok. Ők azok, akik igazán feltöltenek és támogatnak minden helyzetben.
Lénárt KingaPénzügyi Vezető
Jelenleg pénzügyi vezetői pozícióban tevékenykedem, valamint az irodai és az adminisztratív folyamatok irányításáért felelek. Munkám során különösen fontosnak tartom a rendszerezettséget és a precizitást, amelyek hozzájárulnak a hatékony és eredményes működéshez.
Szabadidőmben szívesen nézek filmeket és sorozatokat, ha pedig alkalmam adódik rá, utazom. Három idegen nyelven is beszélek, ami mindig hasznomra válik az utazások során. Sokat foglalkozom önismerettel, szívesen olvasok ehhez kapcsolódó könyveket, vagy nézek elgondolkodtató videós tartalmakat. Az egészséges életmód is fontos része a mindennapjaimnak: igyekszem tudatosan táplálkozni, és a rendszeres sport is helyet kap a napjaimban.
Völgyi-Szabó Judit PPC Team Leader
Úgy hiszem, hogy a szavak végtelen tárházával rendelkezünk – legyen szó írásról vagy szóban történő kommunikációról, ha jól bánunk velük, szinte bármit elérhetünk a világban.
Céltudatosnak és magabiztosnak tartom magam, legyen szó munkáról vagy a magánéletemről. A marketing területén úgy érzem, végre megtaláltam a helyemet: inspirál, kihívást ad, és folyamatos fejlődésre ösztönöz.
Fontos számomra az egyensúly és a biztonság, amit a munkámon túl a szeretteimmel való időtöltésben találok meg. A családom, a barátaim és az imádott golden retrieverem mellett tudok igazán kikapcsolódni és feltöltődni.
Borsik-Vagdal ÉvaPPC Manager
Közel tíz éve dolgozom az online marketing területén. Elsősorban a PPC a szakterületem, de az évek során széleskörű tapasztalatot szereztem a webanalitika és a keresőoptimalizálás világában is. Fontos számomra, hogy a munkámat mindig újító szemlélettel végezzem, ebben sokat segít a Google-nél, nemzetközi környezetben szerzett tapasztalatom, amit a mai napig igyekszem hasznosítani.
A magánéletben kétgyermekes anyukaként a család adja számomra az igazi kikapcsolódást. Szívesen kirándulunk együtt, szeretek sütni-főzni, és ha időm engedi, a fényképezésnek is örömmel hódolok, számomra ez is egy kreatív önkifejezési forma.
Miskolczi LorándPPC Manager
A Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán végeztem, ahol kereskedelem és marketing szakon diplomáztam, digitális marketing szakirányon. Az egyetem alatt már tudtam, hogy a PPC terület az, ahol igazán kiteljesedhetek, és ez azóta sem változott.
Már közel három éve tevékenykedem a PPC világában, ahol folyamatosan törekszem arra, hogy naprakész tudással rendelkezzek, és lépést tartsak az aktuális trendekkel. Fontos számomra a fejlődés, a kísérletezés és az, hogy mindig jobb kampányokat hozzak létre.
A szabadidőmben szívesen nézek filmeket, sorozatokat, focizom, és ha tehetem, koncertekre is eljárok – ezek mind feltöltenek és kikapcsolnak.
Kőrösi ÁdámPPC Manager
A Netmarketingnél PPC menedzserként dolgozom, és hiszek az analitikus gondolkodás erejében, amiben sokat segít az a tíz év, amit online pókerrel töltöttem. Ez a stratégiai szemlélet máig meghatározza a munkámat, és nagy előnyt jelent a kampányok tervezése és optimalizálása során.
Az ügyfélközpontú hozzáállás számomra természetes, hiszen korábban évekig dolgoztam a vendéglátásban. Ennek köszönhetően könnyen megtalálom a közös hangot a partnereinkkel, és mindig arra törekszem, hogy a közös munka valóban eredményes legyen.
Kiemelten fontos számomra az önismeret és a folyamatos fejlődés, ezek felfedezése és mélyítése az életem egyik vezérfonala. Négygyermekes apukaként a szabadidőm jelentős részét a családommal töltöm, de szívesen hódolok olyan feltöltő hobbiknak is, mint a kertészkedés, a jóga vagy épp a filozófia.
Takács SzabolcsPPC Manager
Több mint 25 év tapasztalattal rendelkezem a marketing területén, amelyből 15+ évet a digitális világban szereztem. Közgazdász végzettségem stabil szakmai alapot ad a weboldalak üzemeltetésének minden területén. Széleskörű és nemzetközi tapasztalatom van PPC kampányok menedzselésében, átfogó analitikai mérésekben és elemzésekben, valamint statisztikák és kimutatások készítésében.
Elsődleges célom, hogy minden Google Ads és Meta kampány mögött pontos mérés és analitika biztosítsa a stabil hátteret, ezzel garantálva a hirdetések megtérülését. Hiszek abban, hogy a folyamatos mérés, elemzés és optimalizálás – vagyis az adatvezérelt döntések – jelentik a siker kulcsát a PPC területén. Arra törekszem, hogy minden ügyfelünk számára hosszú távú, fenntartható növekedést hozzunk létre.
Szabadidőmben szívesen kerékpározom és túrázom, ahol feltöltődöm a természetben. Szenvedélyem a fotózás és videózás, amelyet rendszeresen nemzetközi ügynökségek számára is végzek. Ezek az élmények inspirálnak a kreatív munkámban is, új perspektívákat adva a mindennapi feladatokhoz.
Bokán RolandSEO Szakértő és Team Leader
SEO szakértőként átfogó stratégiákat tervezek és valósítok meg annak érdekében, hogy ügyfeleink weboldalai minél nagyobb organikus forgalmat érjenek el. A kulcsszókutatástól a weboldalak technikai és tartalmi optimalizálásig minden részletre figyelek, hogy a keresőmotorok és a látogatók egyaránt elégedettek legyenek.
Webfejlesztői hátterem lehetővé teszi, hogy a technikai SEO kihívásokat is magabiztosan kezeljem, ezzel is támogatva a weboldalak és webáruházak teljesítményének maximalizálását. Korábban az autóiparban szereztem projektmenedzsment- és vezetői tapasztalatot, ami ma is segít abban, hogy a SEO projekteket átláthatóan, strukturáltan és eredményorientáltan irányítsam.
Célom, hogy innovatív megoldásokkal segítsem partnereink digitális jelenlétének és üzleti eredményeinek folyamatos fejlődését. Szabadidőmben legszívesebben a természetet járom – barátokkal, családdal a szabadban kikapcsolódva.
Kovács BalázsSEO szakértő
Kovács Balázs vagyok és SEO gyakornokként kezdtem el dolgozni a Netmarketingnél 2024-ben. Roland gondozása alatt sikerült szárnyaimat kibontani és a gyakornokság végén SEO menedzser állást kínáltak nekem.
A SEO egyszerre kötött és igényel kreativitást. Mivel színészként is dolgozom jól ismerem a kettő együttesét és azt is tudom, hogy az eredmény mindig magáért beszél!
Szikora TamásSocial Media Team Leader
Bárhová megyek, az első gondolatom mindig az, hogyan tudnék ebből tartalmat gyártani. Folyamatosan azon pörög az agyam, hogy hányféle módon lehet megközelíteni egy témát, milyen szögből mutathatnám meg úgy, hogy az igazán működjön és hasson.
Imádok videózni, reklámot írni, vágni, megvalósítani, számomra ez egyszerre játék és kihívás. A Netmarketing social media csapatában találkozik a kreativitás és a gyors reakció, itt tényleg minden nap hoz valami újat.
Remélem, hamarosan veled is együtt dolgozhatunk, mert a legjobb ötletek közösen születnek meg!
Györgyövics PetraSocial Media Manager
A Budapesti Metropolitan Egyetemen végeztem kereskedelem és marketing szakon, reklám és PR specializációval. Azért választottam ezt az irányt, mert mindig is közel állt hozzám a kreativitás, és szerettem volna olyan területen dolgozni, ahol ezt kamatoztathatom.
A munkám során kiemelten fontos számomra a precizitás és a pontosság, hiszem, hogy a részleteken múlik az igazán jó eredmény. Emellett nyitott vagyok az újdonságokra, szeretek új dolgokba belevágni és folyamatosan tanulni, mert úgy gondolom, hogy sosem késő fejlődni és bővíteni a tudásunkat.
Szabadidőmben szívesen olvasok, és gyakran járok színházba is, ezek segítenek kikapcsolni és inspirálódni. De ami igazán feltölt, az a családommal töltött idő, amiből természetesen Nutella, a kiskutyám sem maradhat ki.
Motyovszki BettinaSocial Media Manager
Már 12-13 évesen beleszerettem a kreatív világba – akkor még videoklipeket forgattunk a barátaimmal, és én boldogan bújtam a Photoshopot meg a különböző videószerkesztő programokat. Azóta csak mélyült bennem a szenvedély a videózás iránt, és örömmel vetem bele magam minden olyan projektbe, ahol pöröghet a kreativitás.
Szeretem, ha zajlik az élet: gyors tempó, friss ötletek, elégedett ügyfelek – ez az én terepem. Hiszek abban, hogy a vizuális világban csak akkor maradhatsz releváns, ha folyamatosan fejlődsz, ezért nálam mindig képben vannak a legújabb trendek is.
Ha épp nem vágószoftverek mögött vagyok, akkor valószínűleg elmélyültem az önfejlesztésben, koncerten vagy éppen úton vagyok egy másik országba.
Szilvási ZsanettSocial Media Manager
A social mediát remek önkifejezési lehetőségnek tartom: nemcsak a szövegírás, hanem a grafikai tervezés is közel áll hozzám. Mindig is vonzottak a kreatív tevékenységek, és igyekszem a munkámban is teret adni a bennem rejlő művészi énnek.
Azért kezdtem el social media managementtel foglalkozni, mert régóta érdekel, hogyan lehet a kreativitást tartalomgyártásba és vizuális kommunikációba átültetni. Fontos számomra, hogy az egyedi látásmódot ötvözzem a szakmai elvárásokkal, hogy minden feladatból a lehető legtöbbet hozzam ki.
Inspirációt a mindennapi életből és a szabadidőmben végzett tevékenységekből merítek: szeretek olvasni, festeni, kirándulni, és a leginkább az tölt fel, ha a gyermekemmel és a családommal lehetek. Ezek az élmények mindig friss ötletekkel gazdagítják a munkámat is.
Ligetvári CsengeGrafikus
A Rippl-Rónai Egyetemen fotósként végeztem, de a grafika világa is mindig közel állt hozzám, így ma már mindkét területen aktívan dolgozom. Az elmúlt években a marketing kreatív oldalán találtam meg a helyem – munkáimban a művészi látásmódot a céges igényekkel ötvözöm, hogy vizuálisan és tartalmilag is jó tartalmak szülessenek.
Szabadidőmben saját projekteken dolgozom, barátokkal töltődöm, vagy inspiráló eseményeken – kiállításokon, koncerteken – veszek részt, amelyek új lendületet adnak a munkámhoz is.
ÜgyfeleinkAkik minket választottak




































