BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

20%-os szabály – Mennyi az annyi?

Minden grafikus és szövegíró rémálma a 20%-os szabály, amely azt mondja ki, hogy a Facebookon a hirdetési képek mindössze 20%-át foglalhatja el a szöveg.

Ráadásul nehezített a pálya, hiszen ez a százalékarány a rácsszerkezethez való pontos illesztéssel működik. Érthető tehát, ha a grafikus és a szövegíró pont 20%-nyira utálják egymást…

 

A Facebook jelenleg azt teszteli, milyen hatása lesz, ha lazít a képeken található szöveggel kapcsolatos korlátozásán. Ha hirdetéseink képein több mint 20% szöveg látszik, már nem tiltaná, csak csökkentené az elérések számát. Így ha több a szöveg a képeken, mint az eddig megengedett határ, abban az esetben csak többet kellene fizetnünk érte.

Ha több szöveget rakunk hirdetésünk képére, mint a meghatározott érték, figyelmeztetést is kapunk: egyet, mielőtt elfogadná a rendszer hirdetésünket, majd még egyet, miután elfogadta.
A rendszer négy kategóriába sorolhatja hirdetésünket, ami szerint korlátozni fogja őket. Ezek az „OK”, amelynél kevés szöveg szerepel a hirdetési képen vagy nincs rajta szöveg; a low, ahol valamilyen szinten csökkentve lesz az elérés; a medium, ahol még inkább csökkentik az elérést és a high, amellyel valószínűleg nem érhetjük el a megcélzott közönséget.
Tehát, ha bevezetik a módosítást, az nem a 20%-os szabály végét jelentené, csak nagyobb teret engednének a hirdetőknek.

Szerepel azért néhány kivétel is a listán, amiknek elérését a Facebook nem korlátozná. Ezek a mozi plakátok, a könyvborítók, koncerteket vagy fesztiválokat hirdető plakátokat, appokból és játékokból készült screenshotok, termékképek, amiken az egész termék szerepel, nem csak egy közeli részlete, jogi szövegek, valamint az infografikával foglalkozó vállalkozások hirdetései. Amik miatt a jövőben is érheti korlátozás hirdetéseinket, azok a logók és a vízjelek.

A Facebook valószínűleg azt szeretné elérni új opciójával, hogy egyre kevesebb szöveg szerepeljen a képeken, mivel a közösségi oldal szerint a felhasználók nem reagálnak jól a sok szöveggel ellátott képekre. Talán igaz a mondás: egy jó kép többet mond ezer szónál…

 

Laczkó Balázs

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink