BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

Így olvasnak az emberek

Az emberek a saját szükségleteik kielégítésére olvasnak online szövegeket.

 

Azért, hogy rátaláljanak a keresett információra, új ötletekre tegyenek szert, vagy megerősítést nyerjenek az élettel kapcsolatos felfogásaik.

 

Háromféleképp olvasunk

2006-ban a Nielsen Norman csoport megjelentetett néhány hőtérképet, amelyet szemmozgásos vizsgálatok során készített. Azok a területek, amelyeket az emberek leginkább figyelnek olvasás közben, piros színnel, a kevéssé pásztázott részek sárgával, a legkevésbé figyelt területek pedig kékkel vannak jelölve. A lenti képeken jól kivehető, hogy a piros és a sárga területek háromféle F alakzatban helyezkednek el. Ez nem meglepő, hiszen az emberek három különböző módon olvasnak.

Amikor az emberek felületesen olvasnak, csak átfutják a szöveget, itt-ott elolvasnak egy-egy szót vagy mondatot, hogy valamilyen fogalmuk legyen a tartalomról. A lenti hőtérkép a szemmozgást mutatja abban az esetben, amikor valaki felületesen olvas el például egy termékoldalt. A tekintete elidőzik a termék fotóján, elolvassa az első néhány mondatot, aztán átszalad a felsorolást tartalmazó részen is.

A kép forrása: Smashing Magazine

 

Sokszor okkal keresünk valamit egy cikkben, ilyenkor bekezdésről bekezdésre ugrál a szemünk, egy adott részinformáció után kutatva. Lehetséges, hogy ezekben az esetekben csak egy szót vagy annak az első néhány betűjét olvassuk el a képernyő pásztázása közben. A lenti hőtérkép egy olyan személy szemmozgását mutatja, aki valamilyen információ után kutatva böngészi a Google kereső találati listáját. Az illető lassabban olvasta el az első két találati eredményt, majd a szeme bekezdésről bekezdésre ugrált, a keresett kifejezés után kutatva, ez az oka annak, hogy nem rajzolódik ki erőteljes függőleges vonal a szöveg bal szélén.

A kép forrása: Smashing Magazine

 

Végül, az emberek elkötelezett módon is olvashatnak. Amikor találnak egy olyan cikket vagy blogbejegyzést, amely felkelti az érdeklődésüket, akkor lelassítanak, és elolvassák a teljes szöveget, talán még transzszerű állapotba is kerülnek. Az alábbi hőtérkép egy elkötelezett módon olvasó személy szemmozgását mutatja meg. Jól látható, hogy a piros és a sárga színek tónusa ebben az esetben sokkal folytonosabb. Az is észrevehető, hogy jelentősen több a piros szín (ami több olvasással töltött időt jelent) és kevesebb az ugráló szemmozgás az oldalon belül. Amikor az olvasási intenzitás csökkenést mutat, azaz az olvasó elveszti az érdeklődését, a szem már csak a szöveg bal szélét pásztázza végig függőleges irányban.

A kép forrása: Smashing Magazine

 

Miért érdemes mindezt figyelembe venni?

Ha jól szerkesztünk, és jól helyezünk el egy hirdetést, megnő az esélye, hogy rátalálnak. Az organikus keresési listában minél előrébb szerepel a hirdetés vagy az oldal, annál nagyobb valószínűséggel kattintanak rá. Ahogyan a korábbiakban láttuk, ez nemcsak a keresés pszichológiájával függ össze, hanem az emberi szem működésével is.

Blogíráskor az elkötelezett módú olvasás felé kell terelni a felhasználókat: ezt elsősorban jó minőségű szöveggel érhetjük el. A tartalommarketing fontosságát ebben az esetben szintén igazolja az emberi szem biológiai felépítése.

 

A cikk fordításának forrása: Smashing Magazine

 

Laczkó Balázs

 

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink