BlogCikkeinkből


Szerző: Laczkó Balázs

Kísérletezzünk a kampányvázlat készítő és tesztelő segítségével!

Bizonyára szeretett volna már változtatásokat véghezvinni AdWords kampányában, azonban nem tudta előre, hogy milyen eredményekre számíthat.

ajon sikerül-e elérni a kitűzött a célokat, vagy többet ártunk a módosításokkal, mint amennyit használunk?

 

Alkalmazzunk vázlatokat!

A vázlatok segítségünkre lehetnek előkészíteni és áttekinteni a változtatásokat, mielőtt alkalmazzuk egy már létező, futó kampánynál. Vegyük példának, hogy szeretnénk megnövelni ajánlatainkat a mobilos hirdetések esetén. Készíthetünk erre vonatkozóan egy vázlatot anélkül, hogy ez bármilyen hatással lenne az eredeti kampányra, és ha elégedettek vagyunk a változtatásokkal, átültethetjük az így keletkezett kampányt az eredetibe.

De honnan tudhatjuk, hogy az ajánlatkorrekciónk segíteni fog céljaink elérésében?

 

Futtassunk le egy kísérletet!

A kísérletnek köszönhetően megvizsgálhatjuk kampányunkat egy irányított környezetben. Tegyük fel, hogy készítettünk egy vázlatot az új, súlyozott ajánlattétellel mobilokra. Ha megvan a vázlat, jöhet a kísérlet, amiben megvizsgálhatjuk azt, hogy melyik ajánlattételi stratégia a jobb. Saját magunk állíthatjuk be, hogy mekkora költségkeretet osztunk szét a két kampány között, és hogy meddig szeretnénk futtatni a kísérletet.

 

Mérjük az eredményeket!

Létfontosságú része ezeknek a teszteknek, hogy megértsük, változtatásaink milyen befolyással lesznek hirdetésünk eredményességére. Például, ha emelünk ajánlatunkon a mobileszközök esetében, jobban megtérül-e befektetésünk?

Hasonlítsuk össze a hirdetés teljesítményét a jelentés eredménymutatóival! A teljesítmény eredménymutatóin található ikonok kiemelik, hogy a teszt vagy az eredeti hirdetés mérőszámai kedvezőbbek.

bullet_colored_4Értékeljük a hirdetések teljesítményét csoportos szinten! Olykor megesik, hogy a különálló hirdetéscsoportok rontanak a globális eredményeinken. Vizsgáljuk meg a kampányt hirdetéscsoportok szintjén, hogy megtudjuk, melyek teljesítenek gyengébben!

 

Ha az eredmény jó, akkor egyszerűen alkalmazhatjuk az eredeti kampányban a változtatásokat, vagy akár egy teljesen új kampányt is építhetünk, új kísérletként.

 

Laczkó Balázs

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink