BlogCikkeinkből


Szerző: Reszegi-Góczi Réka

2023 márciusi Google alap algoritmus frissítés: A minőségi tartalom mindent visz

Március 15-én indult el a 2023-as év első, mindent átfogó alap algoritmus frissítése. A frissítés alatt, amely március 29-én ért véget, nagyobb helyezésmozgások voltak láthatóak. Utoljára 2022 szeptemberében futott ilyen frissítés, amely szintén átrendezte a találati listákat.

Arról, hogy kit érintett, főként milyen hatása volt, és mit kell tenni, ha netán pozíciót vesztettünk, lentebb olvashatsz.

 

Az alap algoritmus frissítés célja

Az alap algoritmus frissítés globális volt, minden országot és nyelvterületet érintett. Fontos leszögeznünk, hogy alapvetően nem egy büntető frissítésről van szó. Hogy mit is jelent ez pontosan? Lényegében annyit, hogy a fókusz az értékes, jó weboldalakra került, így ezek jutottak feljebb a rangsorban. Természetesen ennek velejárója, hogy a frissítés szempontjából a rosszabb minőségű webhelyek hátrébb kerültek.

A minőségi és nem minőségi szempontot pedig, ahogy már megszokhattuk, a tartalom alapján határozták meg.

 

Mi is az a minőségi tartalom?

A minőségi tartalom SEO szempontból rendkívül összetett. Először is lássuk, hogy egyáltalán milyen tartalmi elemekről beszélhetünk egy webhely esetén.

  1. Webszövegek
  2. Kategória leírások
  3. Termék leírások
  4. Meta tagek
  5. Blog cikkek

 

Ezeknek az optimalizálása olyan vezérelveken alapul, amelyet a Google már többször is közzétett, és azóta is szentírásnak vehetjük. Idesorolható például a kulcsszavak beépítése a szövegben, a belső linkek elhelyezése, a karakterek száma (cikk hossza), vagy éppen a meta tagek.

Természetesen a kulcsszavak esetében érdemes a legrelevánsabbakra építeni a tartalmat. Ezt támasztja alá az algoritmus frissítés kimenetele is. Megfigyelhető ugyanis, hogy a kósza, nem jól optimalizált szavak esetek ki a keresőből a legtöbb esetben.

 

Mit tegyünk, ha hátrasorolást kaptunk?

Alap esetben három kimenetele lehet annak, hogy a frissítés során hátrakerültek a webhelyek.

Az első az, ha egyáltalán nem foglalkoztál még SEO-s szemmel a webhely tartalmával. Ez a fentiekből egyértelműen adja magát.

A második eset viszont az, ha foglalkoztál ugyan a kereső optimalizált tartalom létrehozásával, viszont nem releváns kulcsszavakra tetted azt. Ebben az esetben nem feltétlen arra a kulcsszóra kerültél előre, amely neked megfelelő lenne.

Végül pedig, ha már van egy jól bejáratott webhely, amely esetében viszont nem szántál időt a már több éves tartalmak frissítésére. Bizony, ilyenkor a Google azt is figyelembe veszi, hogy a már több éves blog cikkek mellett nem talál újakat. Ez alapján pedig arra következtet, hogy elhanyagolt a weboldal, és már nem nyújtasz friss, értékes tartalmat a felhasználóknak.

Amennyiben bármelyik is igaz a webhelyre, érdemes minél előbb nekilátni a tartalmi hibák javításának, a régi, elavult tartalmak frissítésének. Hiszen a Google legközelebbi alap algoritmus frissítése során nagy valószínűséggel szintén figyelembe veszi majd a tartalom minőségét.

 

szerzo

RESZEGI-GÓCZI RÉKA
SEO SZAKÉRTŐ

Akik minket választottakÜgyfeleink

Akiket mi választottunkPartnereink